Magyar
Angol
Cseh
Dán
Francia
Görög
Héber
Holland
Horvát
Japán
Kínai
Lengyel
Lett
Német
Norvég
Olasz
Román
Spanyol
Svéd
Szerb
Szlovák
Szlovén
Török
Ukrán
Tiszaszőlős Községi Önkormányzat
Önkormányzat
Rólunk
Tiszaszőlős Községi Önkormányzat hivatalos Facebook oldalahttp://www. tiszaszolos. huTiszaszőlős a Tisza bal partján fekvő település Tiszafüredtől 8 km- re, Jász – Nagykun – Szolnok Megyében. A falu területén a régészeti leletek alapján már az őskorban éltek emberek. Az első írásos említés dátuma 1332- 37- re esik. Két szóból összetett név: Tisza- szőlős. A Tisza jelzőként a XVII. században megjelenik és állandósul. A Szőlős nevet pedig a tiszai földhátakon lévő vadszőlőről kaphatta. 1950- től Jász – Nagykun – Szolnok megyéhez csatolták Heves megyétől a Tiszafüredi járásnak a Tisza bal partján lévő hat községét, köztük Tiszaszőlőst is. 1977- ben községi tanáccsá alakult Tiszafüreddel, majd 1984- ben Tiszafüredet várossá nyilvánították. Ez egy sorsforduló volt Tiszaszőlős életében is, mert azzal hogy Tiszafüred város része lett, teljesen megszűnt önállósága. 2000. 06. 18- án helyi népszavazást írt ki Tiszafüred Város Képviselő- testülete. A referendum érvényes és eredményes volt. Az 1390 választópolgár közül választóként 809 fő (58, 2%) Tiszaszőlős településrész Tiszafüredtől való leválására 96, 61%- ban igennel szavazott. Ezt követően 2002- ben megalakult az önálló képviselő- testület. Kiemelkedő az az avar lelet, mely 1839- ben a „Nagyaszó” melletti partoldal leomláskor, valamint az azt követő árvíz idején került felszínre. A tiszaszőlősi lelet egyedülálló, számos aranyboglár, aranycsat, aranyvért darabjával (a lelet a Nemzeti Múzeumban található) . Településünknek olyan természeti adottságai vannak, melyekkel a környező települések nem rendelkeznek. Ilyen az „Aranyosi sziget”, mintegy 28 hektáros élővilágával, a 6, 3 km hosszú háborítatlan folyópart és a 8 hektáros tározó. A Tisza közelsége adja a község fő vonzerejét: horgászparadicsoma, valamint gazdag növény- és állatvilága várja az ide látogatókat. Tiszaszőlős turisztikai attrakciói a Szőlőszem Szórakoztató és Egészségfarm, a Katamarán és az Aranyosi csónakkikötő, a Tisza- tó Vendégház, valamint a Falusi Patika. A Tiszafüredtől való leválásunk óta hagyományt teremtettünk a nyár végi falunapból és virtusvetélkedőből, ahol a nagyszabású programsorozat kínálatában a település minden lakója és vendége megtalálhatja a számára megfelelő programot.
Hozzáadás a kedvencekhez
Elérhetőségek
Keress minket bátran
Útvonaltervezés a címhez
Tiszaszolos Fő út 21.
Nyitvatartás megadása
Adatlap másolása sikeresen megtörtént.
Mégsem
Ennyi idő odaérned, és még odaérsz zárásig.
Ennyi idő odaérned, de már nem érsz oda zárásig.
Ennyi idő odaérned.
Bezárás
Bezárás
Főoldal
Vissza
Akadálymentes
változat
Nyelvválasztás
Telefon hívás
Útvonaltervezés
Rólunk
Elérhetőségek
Nyitvatartás
megadása
Hozzáadás a
kedvencekhez