Magyar
Angol
Cseh
Dán
Francia
Görög
Héber
Holland
Horvát
Japán
Kínai
Lengyel
Lett
Német
Olasz
Orosz
Román
Spanyol
Svéd
Szerb
Szlovák
Szlovén
Török
Ukrán
Vörösmarty Színház Székesfehérvár
Színházak
A vállalkozás
Rövid ismertetése
Minőség, siker,előadás, szórakozás és léleknevelés
Rólunk
Fehérvár közönsége a kőszínház megépítése előtt sem maradt ki a színházi életből, hiszen addig a kor legendás színművészei a város fogadóiban léptek fel. A városban megforduló színtársulatok a XVIII. század végén és a XIX. század elején a német többségű belváros és a városban állomásozó osztrák tisztikar igényeinek megfelelően németajkúak voltak; az első magyar színtársulat 1813 októberében jelent meg a városban. Kultsár István pest-budai társulata ekkor mindössze nyolc napig játszott a fehérvári publikumnak, de a következő év tavaszán és őszén már egy-egy hónapot töltöttek itt, összesen 47 estén léptek fel teljes társulattal, valamennyi színjátéktípussal.agy szerepe volt a fehérvári társulatnak a világ legnagyobb klasszikus drámaírója, William Shakespeare drámáinak magyar nyelven való bemutatásában is. Ezen a színpadon hangzott fel először magyarul Lear király panasza és a szomorú sorsú dán királyfi, Hamlet örök kérdése, a „lenni vagy nem lenni”. Itt találkozott a magyar közönség először a Macbeth-tel és a Makrancos hölggyel is.

A fehérvári színjátszás további történetében az 1842/43-as évad tarthat számot különös figyelemre. Petőfi vándorszínész korszakának ideje ez, a Fehérvárott is játszó Szabó-társulatnál. A költő a „Párisi naplopó”-ban lépett először színre, Borostyán művésznéven.

Hozzáadás a kedvencekhez
Elérhetőségek
Keress minket bátran
Útvonaltervezés a címhez
8000 Székesfehérvár Fő u. 8.
Nyitvatartás megadása
Adatlap másolása sikeresen megtörtént.
Mégsem
Ennyi idő odaérned, és még odaérsz zárásig.
Ennyi idő odaérned, de már nem érsz oda zárásig.
Ennyi idő odaérned.
Bezárás
Bezárás
Főoldal
Vissza
Akadálymentes
változat
Nyelvválasztás
Telefon hívás
Útvonaltervezés
Rövid ismertetés
Rólunk
Elérhetőségek
Nyitvatartás
megadása
Hozzáadás a
kedvencekhez