Főoldal
Vissza
Akadálymentes
változat
Nyelvválasztás
Defibrillátor kereső
2016. szeptember 01.
Hazánkban évente közel 30 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban, ez naponta 60-70 embert jelent, azaz Magyarországon minden 25. percben meghal valaki kórházon kívül, hirtelen szívhalálban. A betegek 20-30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul. A túlélés esélye ilyenkor rosszabb, hiszen az újraélesztés az első öt percben a legeredményesebb. Sajnos, csak kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy hol találhatók a megye területén az újraélesztés során hatékonyan alkalmazható defibrillátorok. Erdélyi Márton a MobilGO Alapító-tulajdonosa éppen ezért készítette el a Defibrillátor keresőt.

A hirtelen szívhalál hátterében, az esetek többségében (70%) a kamrai ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll. A kamrafibrilláció felléptétől számított 5 percen belül megfelelő beavatkozásokkal még valószínűleg maradandó károsodás nélkül is visszafordítható a folyamat, azonban beavatkozás nélkül 10 perc után a túlélés esélye már minimális.

Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátor készülék jelentheti, hiszen a kamrafibrilláció néhány percen belül leadott elektromos ütéssel (defibrillálással) jó eséllyel rendezhető.

A kórházon kívüli újraélesztésben és az elsősegélynyújtói gyakorlatban jól alkalmazhatóak a félautomata defibrillátorok, melyeket nemcsak orvosok, hanem laikusok is eredményesen használhatnak. A készülékek kezelése rendkívül egyszerű, speciális ismeretek nem kellenek hozzá, használatukkal viszont lényegesen növelhető a sikeres újraélesztések száma.

Társadalmi kezdeményezésre, sokszor pályázati támogatással Magyarországon is számos félautomata defibrillátor van felszerelve hivatalokban, önkormányzati-, illetve egyetemi fenntartású intézményekben, középületekben, iskolákban, bevásárló központokban.
Amely defibrillátorok immár megtalálhatóak a MobilGO alkalmazásban is.

Nyelvválasztás:
Magyar
Angol
Cseh
Dán
Francia
Görög
Héber
Holland
Horvát
Japán
Kínai
Lengyel
Lett
Német
Norvég
Olasz
Román
Spanyol
Svéd
Szerb
Szlovák
Szlovén
Török
Ukrán
A MobilGO sütiket használ.
Adatvédelmi tájékoztató
Elfogadom