Magyar
Angol
Cseh
Dán
Francia
Görög
Héber
Holland
Horvát
Japán
Kínai
Lengyel
Lett
Német
Norvég
Olasz
Román
Spanyol
Svéd
Szerb
Szlovák
Szlovén
Török
Ukrán
Kecskeház és Sajtműhely Mányon
Helyi Termelő, Hagyományos Termelő
Nyitvatartás ma
Zárva
Hétfő Zárva
Kedd Zárva
Szerda Zárva
Csütörtök Zárva
Péntek 15:00 - 18:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva
Nyitvatartás módosítása
Rólunk
kísérletező sajtműhely, szeretet és lelkesedés. 80 kecske, megannyi mekegés, búbos kemence, sparhelt, boldogság. Sajtkóstolók of course :) Mányon, a Szent István utcában él egy család, akik mindig mosolyognak, minden vendéget szívesen és barátként fogadnak, minden nap keményen dolgoznak, a nap végén pedig hálát adnak a Jóistennek, hogy erre a napra is elég erőt adott a kitartó munkához. Jókat főznek, nagyokat esznek és igyekeznek minél több időt együtt tölteni, lehetőleg 3- 4 generációstul. Az isteni gondviselés megoldotta, hogy egy ideje már én is ebbe a családba tartozhatok és bízom benne, hogy lelkesedésem és optimizmusom beleillik ebbe a csoda környezetbe. A magával ragadó vidéki élet, az állatok és a föld szeretete itt kézzel fogható, amit megtermelünk, azt esszük, amilyen szárnyast, vagy gidát vágunk, az kerül a fazékba is. A kecskéket Apósom és párom Lackó feji, én hetente újabb és újabb sajttípusokkal kísérletezem. Megfogalmazódott, majd létrejött a KECSKEHÁZ, egy "kísérletező sajtműhely", ahol családtagok és barátok között sajtjaimat kóstolgatjuk, közösen főzünk, fröccsözünk és nagyokat nevetünk. Ezeknek a próbálkozásoknak eredménye kóstolható nálunk rendszeresen, illetve a már kialakult szortimentből a kóstolóháznál vásárolni is lehet és természetesen egy- két piacra, kisebb delikátesz üzletbe is jut már belőlük.
Hozzáadás a kedvencekhez
Elérhetőségek
Keress minket bátran
Útvonaltervezés a címhez
Mány Szent István Utca 66.
Adatlap másolása sikeresen megtörtént.
Mégsem
Ennyi idő odaérned, és még odaérsz zárásig.
Ennyi idő odaérned, de már nem érsz oda zárásig.
Ennyi idő odaérned.
Bezárás
Bezárás
Főoldal
Vissza
Akadálymentes
változat
Nyelvválasztás
Telefon hívás
Útvonaltervezés
Nyitvatartás
Rólunk
Elérhetőségek
Hozzáadás a
kedvencekhez