Magyar
Angol
Cseh
Dán
Francia
Görög
Héber
Holland
Horvát
Japán
Kínai
Lengyel
Lett
Német
Olasz
Orosz
Román
Spanyol
Svéd
Szerb
Szlovák
Szlovén
Török
Ukrán
Heves
Városnézés
A vállalkozás
Rövid ismertetése
Nem Üzlethelység
Rólunk
A város Heves megye délkeleti részén, a 31-es másodrendű főút mellett fekszik, az M3-as autópályától 18 kilométerre. Északnyugati irányban Gyöngyös, délkelet felé pedig Kisköre irányában indulnak innen mellékutak (3204 és 3209 számmal), továbbá Pély és Kál felé (utóbbi száma 3207). Heves vasútállomása a Kál-Kápolna-Kisújszállás mellékvasútvonalon található. A helyközi és távolsági autóbuszjáratok is indulnak kisebb-nagyobb városokba.
Heves területén a legkorábbi állandó település a szkíták korában volt. Jelentős honfoglaláskori sírleletek is előkerültek a városban. Az I. István által létrehozott vármegyerendszerben Heves várispánság szerepét töltötte be, tulajdonosa a király volt. A 13. század végén a Kompolti, majd az Országh család tulajdonába került. A sok kézműves lakhelyéül szolgált települést először 1467-ben említették meg, mint mezővárost. A város 15. századi virágzásának a törökök vetettek véget. A Heves-Hatvan 1544-es eleste után többször is török kézre került egészen a 17. század végéig, majd ekkor a környéket az udvartól Glöcksberg Dietrich vásárolta meg. Megindult a mezőváros újranépesedése. 1984-ben kapott városi rangot.

Heves Város Önkormányzata Csáki Zsigmond, polgármester
Szabó Sándor, jegyző
3360 Heves, Erzsébet tér 2.
Képek
0 0 0
Hozzáadás a kedvencekhez
Elérhetőségek
Keress minket bátran
Nyitvatartás megadása
Adatlap másolása sikeresen megtörtént.
Mégsem
Ennyi idő odaérned, és még odaérsz zárásig.
Ennyi idő odaérned, de már nem érsz oda zárásig.
Ennyi idő odaérned.
Bezárás
Bezárás
Főoldal
Vissza
Akadálymentes
változat
Nyelvválasztás
Telefon hívás
Rövid ismertetés
Rólunk
Elérhetőségek
Nyitvatartás
megadása
Hozzáadás a
kedvencekhez