Magyar
Angol
Cseh
Dán
Francia
Görög
Héber
Holland
Horvát
Japán
Kínai
Lengyel
Lett
Német
Olasz
Orosz
Román
Spanyol
Svéd
Szerb
Szlovák
Szlovén
Török
Ukrán
Bakonycsernyei Horgász Egyesület
Horgásztavak
Rólunk
Községünk Fejér megyében, Veszprém és Komárom megye határán található. Jól megközelíthető Mór, Zirc és Kisbér felől is. Egyesületünk 1992- ben alakult az előző évben elkészült két víztározó hasznosításának reményében. A tavakat sikerült a 90- es években jól halasított horgászvízzé fejleszteni, melyekben igen jól érzik magukat halaink. Igen jó példa erre a ragadozóhal állományunk szaporodása és állandó megújuló képessége. Ennek ellenére évi 120 kg előnevelt 20 dkg- os süllővel erősítjük az állományt . Évente márciustól októberig havonta telepítünk , összesen 100- 120q halat. 2016- ban tavainkban megjelent a szürke harcsa , mai napig több 10 kg körüli példányt zsákmányoltak a horgászok. A két tó ugyanazon vízfolyáson helyezkedik el, egymástól kb. 300 méterre. Alsó tavunk a kisebb, kevésbé akadós, viszont felső vége gazdagon benőtt náddal, sással. A felső tavunk horgászható területe 6 ha. A benne lévő száraz fák és bokrok igazi horgász szivet dobogtató, haltartó helyek. A kellemes környezet jó kikapcsolódást jelent a környékben élő horgászok számára. A tavak völgyzáró gátjai 1992- ben készültek, a mostani korona szintnél jóval alacsonyabban. A Bakonycsernyei Horgász Egyesület is ebben az évben alakult. A 90- es években, ahogy nőtt a horgászható vízfelület, úgy gyarapodott az egyesület taglétszáma is. 2006- ra 170 felnőtt 26 ifi tagja lett az egyesületnek, évente mintegy 60- 70db gyermekjegyet értékesítünk. Az 1- es, alsó tó 2 hektár. Felső része sekély, náddal, sással tagolt. A gát előtti 2, 5 m mély víz szinte akadómentes. 2004- ben a tó iszaposabb, felső vége ki lett kotorva. Azóta ponty, kárász, keszeg és csuka lett telepítve. A 2- es, felső tó horgászható vízfelülete 6 hektár. A gát előtti víz 3 m mély akadómentes. A tó felső kétharmadán sok látható akadó található, jó búvóhelyet nyújtva a halaknak. A halállomány fő hala a ponty, de szép számmal található ragadozó hal is, főleg süllő, de szép csukák, balinok és szürke harcsák is lakják a tavat. Sajnos az alsó tóban újra megjelent törpe harcsa, de a felső tavunk törpe mentes. Mindkét tó partja részlegesen náddal, sással benőtt. A legtöbb horgászhelyet ezek között alakítottuk ki. Az időjárás szélsőségeit enyhítendő 20 náddal fedett esőbeállót is építettünk, asztallal paddal.
Hozzáadás a kedvencekhez
Elérhetőségek
Keress minket bátran
Útvonaltervezés a címhez
Bakonycsernye Rákóczi út 83.
Nyitvatartás megadása
Adatlap másolása sikeresen megtörtént.
Mégsem
Ennyi idő odaérned, és még odaérsz zárásig.
Ennyi idő odaérned, de már nem érsz oda zárásig.
Ennyi idő odaérned.
Bezárás
Bezárás
Főoldal
Vissza
Akadálymentes
változat
Nyelvválasztás
Telefon hívás
Útvonaltervezés
Rólunk
Elérhetőségek
Nyitvatartás
megadása
Hozzáadás a
kedvencekhez